Az EU rászáll az üzenetküldőkre

A nem egyenlő versenyfeltételek miatt évek óta panaszkodó távközlési lobbi elérte a célját.

Az Európai Bizottság (EB) arra készül, hogy az elektronikus távközlési szabályozás átalakításával az úgynevezett over-the-top (OTT) üzenetküldőket – mint pl. a Whatsapp vagy a Skype – ugyanazon szabályoknak vessék alá, mint a telefontársaságokat – írta megszerzett belsős dokumentumokra hivatkozva tegnap a Financial Times. A tervezet szerint ez azt jelenti, hogy az üzemeltetőknek – a fenti esetben a Facebook és a Microsoft – ugyanolyan „biztonsági és titoktartási előírásoknak” kell megfelelniük, mint pl. a Deutsche Telekomnak. A tervezett változások részleteiről várhatóan szeptemberben adja ki első hivatalos tájékoztatóját az EB.

A lap egyértelműnek látja, hogy az új szabályozás kikényszerítése mögött az európai telekom vállalatok állnak, akik már régóta elégedetlenek a számukra komoly konkurenciát jelentő, főként amerikai bázisú üzenetküldő szolgáltatások szerintük kivételezett helyzetével.

Amennyiben azonos szabályozás alá esnek, akkor szükség esetén az üzenetküldőknek is együtt kell működniük a titkosszolgálatokkal, illetve be kell számolniuk azokról a módokról, amelyekkel üzleti célokból használják fel ügyfeleik adatait. A Financial Times nem egészen egyértelmű megfogalmazása arra utal, hogy az új szabályozás azokra a szolgáltatásokra vonatkozna, ahol lehetőség van a rendszerből kifelé is hívást indítani, üzenetet küldeni, de pl. a Skype-on belüli hívások, üzenetek nem esnének a hatálya alá.

A változtatások eléréséért leginkább az EU-ból hamarosan távozó brit szolgáltatók lobbiztak, de erős a nyomás Franciaországban is, ahol a távközlési felügyelet eldöntötte, hogy a Google, a Viber és Skype szolgáltatásait rákényszerítik szeptemberben, hogy távközlési szolgáltatóként regisztráljanak az országban.

(forrás: itcafe.hu)

Kiemelt szolgáltatások
Akciós ajánlataink